Napi archívum: 2012. január 12. csütörtök

A Barcából készül igazolni a Benfica

Közel áll a Benficába szerződéshez Jonathan Soriano – ezt maga a 26 éves, a Barcelona tartalékcsapatában szereplő támadó mondta el a Maisfutebolnak. A nyáron a lisszaboniakhoz távozott Nolitóhoz csatlakozhat.

Hatodik olimpiájára is kijutott Csollány egykori nagy ellenfele

Jordan Jovcsev kvótát szerzett a londoni tesztversenyen.

Szalayék a 17. helyen

A magyar páros 24 célba érkezett autó eredményei alapján a 17. időt érte el a Dakar-rali 11. szakaszán.

Közel a Dakar-rekorder újabb győzelme

Az autósoknál a korábban két és négy keréken is többszörös győztes francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál pedig honfitársa, Cyril Despres volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki 11. szakaszán, Peruban.

Edzésen halt meg a válogatott síző

Asl Nemutlu egyik léce levált a lábáról, ennek következtében nagyot bukott és az esés során végzetes gerincsérülést szenvedett.

Az éllovasok nyerték a Dakar 11. szakaszát

A Szalay, Bunkoczi páros egyelőre nem ért célba.

Érembe került Hídvégi hibája

A magyar tornász kihagyott egy elemet, így ötödik lett a lólengés döntőjében.

Dungeon Defenders

Ha jól emlékszem, akkor a Dark Souls cikkemben kifejtettem, hogy szeretem a nehéz, kihívással teli játékokat, ha azok nem öncélúak (mindenkinek kell valami perverzió, na). Attól viszont a…

tovább

Menopauza: alternatív kezelési módok

Számos alternatív kezelési módot ismernek a menopauza tüneteinek enyhítésére, ezek közül néhány hatását már tudományosan is megvizsgálták.

Dakar 2012: Peterhansel és Despres sikere

Az autósoknál a korábban két és négy keréken is többszörös győztes francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál pedig…

Powered by WordPress | Designed by: seo service | Thanks to seo company, web designers and internet marketing company